"Krizsnyica"

A céges karácsony helyszínének, amikor egy korábbi lehetőség nem működött, felmerült Kriznica neve. Az Drávát jelent. És Ó-Drávát. A másik oldalról. Ez mindjárt egy smilie-t rajzolt az arcára. Letörölhetetlent. Külön autóval ment. Ez fájón nem környezettudatos, de fontos a szabadságfok. Ebben a korban. Oda ahova bárhova, akkor amikor bármikor. Huszonkettő fő egy sárkányhajó csapat. Ott sem működött, végül nehezen sem. Otthon nem népszerű az "ottalvós", a gyönyörű napsütésben sem volt önfeledt az út. A barcsi hídig. Ilyen alacsonyan még nem látta a folyót. Lelkifur az autó miatt, de itt a Dráva. Érinthető közel. Mikor evezett legutoljára? Október elején. A hónapok valahogy elteltek, de a hiány jelentősre dagadt. Még harmincvalahány kilométer. A túrákról jól ismert kompra várva nem tudott betelni a látvánnyal. 


tovább>>

 Az úton még hófoltok erre-arra, ezen meglepődött. Hiába az izgalom, vannak hivatalos eseményei ennek a kirándulásnak. Halászlé galuskával az ebéd. Valami rizlingszilváni helyi fehér, egészen iható, sőt jó. Ebéd után gumicsizma, és csalihalért a Dráván úszó szálláshoz ballagtak. Ez pontosan azon a helyen várakozott, ahol határt sértenek nyaranta, a hűs sörért, vagy egy tányér meleg levesért, az időjárástól függően. Bent pattog a tűz, négy embernek kényelmes alvóhely, a Dráva alattuk robogott. Minden várakozáson fölül. Egyáltalán nem híve a partot kísérő mindenféle menedéknek, tákolmánynak, ez most mégis rabul ejtette. Ráadásul ezt bárhol le lehet horgonyozni a vízen, akkor csónakkal lehet megközelíteni.


Már maradt volna legszívesebben, de nem lehetett. Az Ó-Dráva is közel, rövid pergetésre szánták magukat még az alkonyat előtt. Arról már értesültek, hogy nincs befagyva az egész, amitől tartottak. Meg kellett várni, amíg a kapatos kollégák zaja elül. A dobások csukát kerestek, egyre kevésbé elszántan. A fák, a nádas, a félig befagyott holtág, öreg stégek, a lenyugvó nap, a közeli falu neszei abba a révületbe ringatták, ami miatt szenvedélye a horgászat. 





Sötétedéskor összeszedték egymást, és zsákmány nélkül tértek vissza a vacsorához, ajándékozáshoz. A harsányan jó hangulatú este ellenére gondolatai egyre gyakrabban a Dráva-parti "szoba" körül jártak. Végül felkerekedtek és a sárban csúszkálva hamar elérték a partot. Zselykó, a házigazda borozgat ott Ö.-vel. Az élet nagy dolgai horvátul sem hangoznak másként. Megmutatta hova kell dobniuk, a partra merőlegesen, nagyot, és a 150-200 g.-os ólommal ellátott végszereléket a sodrás kihozza a töréshez. Állítólag 11 m mély a folyó alattuk. Ezt nem kívánta ellenőrizni, ezen a téli éjszakán, de tény, hogy a sodrás, elvégre a sodorvonalban fognak aludni, itt valóban eszeveszettnek tűnt. Na menyhalak! Ketten maradtak.




A botok bekészítve várták őket. Igazából nem készültek nagy horgászatra, úti pergető szett. Elnézve a felszerelést, valószínűleg már az ősember is találkozott ezekkel a darabokkal. Elszakíthatatlanul vastag monofil, némelyik boton drótból hajlított gyűrűk, az orsók sem most hagyták el a gyártósort Kínában. Mégis biztos több halat láttak, mint a sajátjai közül bármi, talán az egy használt, Angliában fellelt, Gampel István boltjából érkezett kedves ajándékot, a Shakespeare pergető táskát leszámítva. Mindegyiket kitekerték és újracsalizták. Apró halakat sikerült szákolniuk az úszó erőd körül. Aztán várta a kapást. P. hamar elaludt, az utóbbi napok feszített munkatempója felőrölte az erejét. Ritmusos horkolás hallatszott bentről, a víz hangosan csobogott alattuk.




A holdvilág ellenére is sötét téli éjszakán a ritkán érzett elégedettség tartotta ébren. Néha dobott a tűzre. A csörgők némán lengedeztek a spicceken, a folyó ingatta őket, de ez nem a kapás, amire várt. Kortyolgatta a bort, mellé az enyhén sósnak tűnő savas vizet. Igazi ásvány. Fröccsnek alkalmatlan. Ö. visszatért kísérettel, de hamar magukra maradtak és a hívogató meleg szoba végül legyőzte. Elnyomta az álom. Most P. vacakolt a botokkal. Talán kapás is volt, de nem lett belőle szákolás. Eső kopogására ébredt, kint még sötét, a kövér cseppekkel hó is vegyült. Ellenőrizte a botokat, amelyik elakadt, hagyta reggelre. Lekapcsolta a lámpákat. Itt kéne születni egyszer. Még a zászlók előtt, a határok előtt, a szabályozás előtt. Vagy ezek után. Ha marad valami. A Dráván valahol.
Ködös hajnalra ébredtek, kevés beszéddel. Reggeli a faluban, indulás. Azóta is a drávai horgászatról álmodik.

10 megjegyzés :

kisgyerekhorgasz írta...

Ez is maga a Dráva, egyre kezdem úgy érezni, hogy remete életet akarok élni valamelyik ártéri gát védett oldalán. Ha kedvem támad, sétálnék egyet, talán még botot is vinnék magammal a partra. Messze, távol a városi zajtól.
Ott talán nem számít semmit a százalék, az árfolyam, a hozam, a kintlevőség, stb. A Dráva nem válogat burzsuá karvajtőkés bankár és egyszeri traktoros között. Csak az alázatot értékeli, nem a Rolexet.

kenus írta...

Az biztos, hogy a világ zsákutcában, és a megoldás valahol ott, az ilyen partokon is. A gondolkodásnak kéne gyökeresen megváltoznia, az egy más viszonyrendszer lesz. Próbálom, de még nem megy.

dragonfisher írta...

Ezért járok én is horgászni. Mert keresek valamit. Tulajdonképpen nem is a horgászat a lényeg, hanem a kontakt a természettel, az őselemmel. Annyira sehol sem vagyunk az észak-amerikai indiánok világlátásától, hogy azt el sem lehet mondani. Melyik is fejlettebb civilizáció? A mi technikai jellegű, mindent akarnok civilizációnk, vagy az Ő természetközeli, "pandorai" civilizációjuk? Az övéké fenntarthatóbb, örökkévalóbb. Mi európai emberek nem tudunk az utódainknak élni, csak a jelenben gondolkodunk. Ezért megbüntet minket a bolygó! És különben meg azért nem megyek el Mongóliába taimenre legyezni, vagy Alszkába acélosfejűre vadászni - és maradok inkább a Sajó domolykóinál -, mert onnan már vissza se jönnék...

kenus írta...

Az emberiség történetében nagyon kevés példa volt arra, hogy valahol fenntarthatóan tudott élni, de szerencsére volt, és ez jelent némi - sovány - vigaszt. Persze ezek elszigetelt jelenségek, mára gyakorlatilag az egész golyóbist legyalogolta a mi fajta civilizációnk. Nincs hova menekülni. Vagy itt találunk kiutat vagy.....

Atyafi írta...

A világ nincs zsákutcában és sosem volt abban. Az emberiség a Földön élt élőlényeknek elhanyagolhatóan kis töredékét teszi ki.
Inkább úgy fogalmaznék, hogy az emberek vannak zsákutcában. Maga a faj a zsákutca. :-)
Én úgy érzem és ez teljesen az egyéni szubjektív véleményen, hogy elkövetkezendő 10-20 évben hatalmas változásokkal kell szembe néznünk. Csak idő kérdése, hogy mikor dől össze a budi. Csúnya dolgok várnak ránk. A történelem ismétli önmagát. History repeats itself.
Szebbet!

Fátyol Csaba írta...

Nagyon elgondolkodtató amit írtok...ami jobban érdekelne,hogy mire gondolsz "Atyafi" 10-20év múlva mi fog történni...?

kenus írta...

Igen, pont az a rossz emberközpontú megfogalmazás volt a "világ zsákutcában", amitől épp próbálok tartózkodni, hiába érthető mi a gondolat mögötte. Kösz.
Én néha még közelebb érzem. Voltak már emberi civilizációk, amik felzabálták maguk körül a jövőjüket, csak nem világméretekben. Akit érdekel egy könyv indulásnak: http://tudatosvasarlo.hu/konyv/jared-diamond-osszeomlas-%E2%80%93-tanulsagok-tarsadalmak-tovabbelesehez
Nem kell messzire menni, csak egyszer nem bekapcsolni este a tv-t és elgondolkodni a következőkön, amik egyenként is végzetesek lehetnek, nem erősorrend.
Túlnépesedés, élelmiszer és ivóvízhiány, a szénhidrogén készletek kimerülése, amely nem pótolható megújuló energia forrásokkal a jelenlegi fogyasztás mellett, nem beszélve arról, hogy a kőolaj mennyi mindennek az alapja (műanyag), a mérhetetlen mennyiségű szemét http://www.origo.hu/tudomany/elovilag/20090828-nagy-csendesoceani-szemetsziget-es-a-project-kaisei-visszatert-az-elso.html, klímaváltozás a beláthatatlan következményeivel...stb. Nem tudja senki mi fog történni és mikor. A tőke, pénz, nevezzük bárminek vak ezekre a problémákra, lényegénél fogva, mint ahogy a politika és az emberek jelentős része is. És a megoldáshoz már nem elég kiválogatni a szemetet, és magától sem fog megoldódni semmi. Vagyis hát igen, de az fájdalmas lesz.

kenus írta...

Kiraboljuk a vizeket, a földeket, nem tudjuk leállítani az esőerdők pusztítását, bármennyire nyilvánvaló a szerepük a Föld egészségében, nem tudjuk mit eszünk, miből, honnan, génmanipulálósdit játszunk, úgy hogy nem vagyunk tisztába a következményekkel, vagy annak ellenére, hogy egy-két következményt már ismerünk vagyunk, bármikor felüthetik a fejüket újabb betegségek és söpörhetnek végig az emberiségen....
Ezek java része környezeti, ökológiai probléma, kibiztosítva, és vannak ilyen jellegű társadalmi kérdések is.
"Anya ne szoptass csecsemőt"
Nem tudja senki a megoldást. Valamit nagyon lentről kell újraépíteni nyitottan, elfeledve a beidegződéseket, de ügyelve a korábbi hibákra, ha még van lehetőség.
http://www.kiskozossegek.hu/upload/file/kiutikonyv.pdf

Csaba írta...

sajnos igen, közel állunk egy olyan történéshez amit nem szeretnék megtudni.Túl sok ember van a földön és az élelem,más források fogyóban.sajnos a vegyszerek /hatékonyabb termelés érdekében/ tönkretették a termőföldeket.Biztosak már abban lehetünk amit magunk megtermelünk...vagy már abban sem. Sajnos két véglet van,vagy háborúba torkollik az egész vagy vírus. Utóbbit még lehet szándékosan is... igaz azzal meg öngól lenne a vége. Inkább menjünk ki a vízpartra és töltődjünk fel. ilyenkor még nem sokan járnak ki :D

kenus írta...

Magam részéről keresgélem az utakat, amik talán kivezetnek, szükséges, hogy lehessen valahogy élni és nem belebolondulni a tudatba, és persze, és elsősorban a gyerekek miatt is. Feladni tilos.