A szabadság korlátai

Ha nem kell mással megbeszélni. Szívességet kérni. (Na jó kell néha kurkászásból, a barátságért). Ha nincs szükség autóra. Mert drága, mert fogyaszt és az értékrendem is ezt kívánja. Ha nem is következetesen, mindenáron. Ez egyfajta szabadság, gondolom. Vágytam is. Csak megmosom a hajam és már mehetek is. 

Megyek is. Pécs, autóbusz-pályaudvar. Hajnal. Alig férek be a pékségbe. Alig férek be a nemzeti dohányboltba. Az odaút kétszer annyi, mint autóval. Plusz séta. Mégis. Valóságosabb. Nem a piperedobozból esek a vízbe.  Belelátok életekbe, helyzetekbe, az Ormánságba, a  Dráva partjába.  Szemlélődőn.

Minimalizálni kell a felszerelésem. Kajak, evező, mentőmellény a háton. A kézben egy vízhatlan zsák. Horgászengedély, csónakhasználati, személyi, némi pénz. Utcai ruha, evezős ruha (helyet cserélnek), esőkabát és nadrág. A törölközőt megint elfelejtettem. (És elmaradt egy szivacs, a túra végén letisztítani a kajakot.) Két szendvics, müzliszelet, enyhe ásványvíz. Horgászbot (travel of course), orsó, két kis műcsalis doboz. (A forgókapcsok, olló, ércsipesz a mentőmellényben.) Fényképező, mobil. Egy kisebb vízhatlan zsák a könnyen elérendőkhöz. A kötelezőket is megspórolom. (zászló, lámpa) Ennyi? Ennyi.

"Megjön a Jézus a lepedőben"

Az összeszerelés már gyorsan megy. Na jó valamivel több, mint leemelni az autó tetejéről, de nem vész. A kajakszállító hátizsákot az utcai ruhával a "kézi táskámban" az ülés mögé bezárom összeszerelés közben. Hamar vízre szállok.

Még lehet mezítláb - pedikűr előtt

Talán az idei utolsó alkalom. Az időjárás a kegyeibe fogad. A halak már érzik a hidegfrontot. Az elején még megrángatnak. Később a ritka rablások is megszűnnek. A parti horgászok is hasonlóképp. Nincs panasz. Kicsit a kajakról. Sit In (beülős) kajakom még nem volt. A ki és beszállás körülményesebb. Mélyebben ülök, a víz szintje alatt a fenekem. A dobásoknál nem zavar. Horgász tartozék semmi - nem horgász kajak. A bottartó hiányzik. A bot a lábaim közt, evezés közben zavar. Később az ülés mögött megtalálom a helyet. A sebessége lenyűgöz, a kormány néha elkelne. Valamiért - talán az "egyoldalas" kenus múlt - balra dőlök. Idővel javul. A hátsóm elkezd fájni a második, harmadik órától, pedig az ülés kényelmesnek tűnik ránézésre és ráülésre. A lábtámaszon állítva váltogatom a pozíciókat, használ valamelyest.

Végre homokpadok. Egész nyáron csak sóvárogtam utánuk. Nyújtózni, enni, bármit. A kajakban most - még? - semmit nem tudok csinálni. A többi hajómnál labilisabb. Nem tudok megülni versenykajakokat, tehát megfelelően stabil, de könnyebb kibillenni az egyensúlyból. Nagyobb körültekintést igényel. Borulni még szerencsére nem. Így a hűvösödő vízben. A közönség elkápráztatására még nem vagyok felkészülve. Majd a jeges Drávában egy rövid film a száraz ruhában.

Hatóságba botlok az elején és a végén is. Szabadságom korlátai ezek is. Udvariasan, érdeklődőn. Nő a jelenlét, vagy csak véletlen? Több napi málhát nem tudnék magammal vinni. Nyáron, jó időben, ha nem kell a sátor és minden egyéb talán. Nem is a hosszú túra a cél. Akkor meg tudom szervezni a fuvart, ahogy eddig. 

Hogy tudjam hol a határ. Eddig még nem találkoztam velük. A vízről jól látható táblával jelölték meg. Rendet vágva a fejemben. Meglepetést okozva nem egy helyen. Nem mintha. Gyönyörű napsütésben érkezek a kikötőbe. Egyfajta haza. A csomagolás a szúnyogok növekvő szorításában annyi, mint felrakni a kocsi tetejére és lekötözni a kajakot. Rövid beszélgetés egy horgásszal, aki később a faluban a Trigovina Breza "teraszán" felajánlja, hogy Harkányba vagy Siklósig elvisz. - Ez az összes cuccod, amivel a vízen láttalak? - Ez. - Jó érzéssel tölt el. Nem történhetett volna meg ha nem háti-kajakos horgászaton veszek részt. 12 kg a háton, és bármikor, bárhol a vízen. Ez egyfajta szabadság. Itt van. Határok közt ugyan, de vállalható kompromisszumokkal.