Nagy levegő

Ki sem kell nyitnom a szemem. Szakad. Megint. Lehet hogy csak nem is volt igaz.

Egy nagy levegőt. Aztán visszamerülhetek. (Nem mint hal a vízben - ha mondani lehet. Egyébként is, hogy van ez a halakkal meg a vízzel?) A hőmérséklet emelkedett vagy tízzel. Reggelhez képest. Misztérium már az út, dér és köd. Templomtornyok sejtelmesen. Pára. De a nap már mutatta mi várható mára. Egész álló nap sütött. Magas a víz, nem ellenőriztem. Szerencse. Távol tartott volna talán. Így járható az Ér, vagyis evezhető. Túl az államhatáron - álomhatárnak olvasom - kezdődik. Árral szemben. Emlékszem egy nyáron, túrán, őzek, ittak itt, és engedtek egészen közel. Járható? Néhol szó szerint. Keresztben fák, uszadékok. Ma valahogy a türelem és a megfontoltság jött velem - pedig levegővétel ez, mohó és erőszakos. Mégsem fürödtem, botot nem törtem, el nem hagytam semmit. Igazi vadvízi kaland. Adósom nem maradt még sosem ez a folyó. Csak én tartozom. Ide egészen. Élet után kutatok a mélyben. Ilyen víznél nincsenek hal-álmok. Tétován dobálok. Vannak hóvirágok, piros csészegomba, akkurátusan lelakatolt nyugágyok. Figyelem a magasból, lesről, ahogy a víz, ahogy a nap. Ahogy a fák, ahogy az árnyékok. Mint zebrákon a csíkok. Átevezek a határon többször, kikötök a határsávon. Gondosan karban, szinte nyírva. A különbséget nem látom. Mindkét oldalon a másik folytatódik. Levegő. Jó mélyre le. Nem tudom meddig kell eleveznem vele. S kibírom-e visszáig? Megúszom-e? Ez jár a fejemben hazafele.















2 megjegyzés :

Ervin Sárosi írta...

A szöveg, az a szöveg...irodalom! Irigy vagyok! Persze nem sárgulásig. Ráznék kezet!

Tóth Gyuri írta...

Bárcsak így lenne, a vérnyomásomnak nagyon jót tett.