Jackson - Garancia

Egy nyári horgászat után szokatlanul sok vizet találtam a Coosa testében. Hamarosan felfedeztem az okát, egy pár centis lyuk nyílott az ülés mögötti falon.  Az ok nyilvánvaló és egyszerű, de egyáltalán nem voltam boldog. A Coosa volt az első kajak, amelyikbe "kemping széket" szereltek a kényelmes húshorgászoknak. (A sörös doboz tartó már korábban is létezett.) Addig a kajakos súlya egyenletesen eloszlott a testre helyezett ülésen. Ez viszonylag nagy felület. A szék viszont négy ponton nyomja a műanyagot. A felső pozíció kellően megerősített - ez volt az újdonság. Lent viszont, az "evezős" állás hagyományos üléshez maradt kivitelezve, áttervezés nélkül. Romokban kapkodtam a mobilom után, valamit tennem kellett, hogy felülkerekedjek a rossz érzéseimen.
 


Péter, a forgalmazó nyugtatott. Jelezzük a cég felé, addig is hegesztessem meg - akik az autók műanyag részeit hegesztik, meg tudják csinálni ezt is. Pár ezer forintért lett egy szép világoskék folt a hajón. Közben én is írtam a Jackson oldalára. Annak idején regisztráltam a kajakom. Foglalkoztak velem, de a forgalmazóhoz irányítottak, és majd jelentkezzek, ha nem történik semmi. Péter is elindította az ő vonalát, de nagyon nem biztatott. Keserűségem nem múlt. Nem olcsó egy kajak, azt gondolná az ember, hogy nincs is mi elromoljon rajta, ha nem csinál butaságot. Persze az idő vas foga, de hol voltam még ettől? Aztán egy napon megcsörrent a telefon, KICSERÉLIK! Nem tudom, mi segített igazán, talán, hogy Amerikába is írtam, talán hogy van ez a blog, talán a Felső vezetés. A lényegen nem változtat. Megjött a Kígyó, ki is próbáltam nemrég. Látszik a változtatás a kérdéses helyen.


S, hogy miért Kígyó? Péter, mikor elhozta a kajakot, azt mondta gyönyörű kék. Levert a víz, mert a honlapon a színválasztékot böngészve egy olyan hajó volt, amitől a hideg rázott. Egy kék. Minden más tetszett. Volt sorrend, a kék messze a végén kullogott. Félve utaztam átvenni a Balaton mellett. Végül egy elég tetszetős, különleges színű kajakom lett. Garancia? Panaszra semmi okom.



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések