Túra a Dráván - 2011 (első rész)

Már augusztus elején érezte reggelente a teraszon állva a Drávát. Nem az orrával. Köztudottan a család legrosszabb szaglószervével rendelkezett. Mégis valahogy a levegőben. Igen , az illatok is, de több. Az évek alatt rituálévá vált szeptember elején a túra. Az utolsók voltak mindig a szezonban, a barcsi szabad-strandon, az irodában ellenőrizhetően. Az időpont kicsit nyűgös, gyerekeknek iskolakezdés, feleségeknek plusz teher. A férfi-röfögés önző. A nyári bezárás után, új étlappal indulva nyakig a munkában. Emiatt nem volt alkalma lassú szemlélődő készülődésre, ami pedig, lássuk be, nagyon kívánatos és elengedhetetlen a jól sikerült kiránduláshoz. Rohanó pakolás, és a "mimaradotthon" folyamatos szorítása. Felszerelte a kajakot az autó tetejére, és a mentőállomás felé vette az irányt, ahol a Multiplába került mindenki mindene, a tetejére a kenuk és a kajak. Az "olasz" meg sem áll az Őrtilosi táborhelyig. Ők maguk vonattal mennek, az autóban nem maradt hely a rengeteg holmi mellett. Nem bánta. Évtizedek óta mindenhova autóval jártak a vasút eltűnt az életükből. 


Katt címre >>

Nagyon szerette ezeket a ritka alkalmakat. Kellemesen ismerős érzések, emlékek bizseregtek alaktalanul. Ebéd után megpuszilta a gyerekeket, és A. levitte az állomásra. Röviden búcsúztak. A többiek még nem érkeztek meg. A resti felé vette az irányt, kért egy sört. Kortyonként lassult. A füstös, büdös resti, az elnyűtt arcokkal, kocsmazajjal, és az üveg Soproni a csónak, az ajtó. Átvisz a túlpartra, átnyílik egy másik valóságba. A Dráva-túra elkezdődött. Széles mosollyal érkeztek a többiek is. Egyedül vagy családdal. Kicsit kizárva a búcsúztatók, mint mindig, ez a történet már a fiúké. Az örökifjú negyven-ötveneseké. Még egy pillanatra utolérte a túrán kívüli élet. Otthon maradt a papucs. A Gondoskodás még elcsípte az induló vonatot a szimbolikus lábbelivel, nem mintha annyira, de talán emlékeztetőnek. A cinikus énje legalábbis ezt súgta. Aztán zakatolás. Boldog ringatózás a vonaton, újabb üveg sörök, beszélgetés és az izgatott várakozás. Úton volt. Egy évben egyszer történik így, csak néhány nap. Ez jár. Kívül hagyni, elfelejteni, leegyszerűsödni. Törzsi lét. Ahogy kéne mindig. Legalábbis így látszik a másik oldalról. Persze a szó a horgászat körül. Velük volt, most először B., legyezőhorgász, volt miről beszélni. Az elmaradhatatlan történetek korábbi túrákról. Kőbevésett legendák. Gyékényes átszállás. Az ital elfogyott, Őrtilos alig tíz percre. Csikorogva állt meg a vonat az ismerős állomáson. Kiabálva futottak a folyóig. Haza érkezett. Egy másik haza, máshogy otthonos, de az évek alatt igazivá nőtt.





Az autó még sehol, hirtelen nem volt mit csinálni. Szokatlanul meleg volt az évszakhoz képest, hamar levetkőztek és... ilyen, lágy, selymes tiszta jó szagú fürdőzés csak ott a tilosban létezik. A Dráván. A folyón, ami mindegyiküknek a legfolyóbb volt, a folyók folyója, a csoda. Megérkezett a kocsi, pakolás, és még be kellett szerezni a napijegyeket a következő napokra, míg a baranyai szakaszra érnek. Mire visszaértek állt a sátor, és a tűz is pattogott. A túrákra bekészített tűzifa mennyiség, ami a környék fáinak kivágását hivatott megelőzni a kijelölt táborhelyeken, nyár végére rendszerint elfogyott, valahogy mégis lobogott a láng, ami mellett a fáradtságtól-boldogságtól-italtól lassan álomba szenderült. 


Nem zavarta, hogy Őrtilos a világ legforgalmasabb állomása, egész éjjel vágtatnak, robognak és fékeznek a mindenféle személy és tehervonatok, a mindenféle személyekkel és terhekkel, a mindenféle országokból. Remeg a sátor. Szerencsére éjjel nem mondják be, nincs szignál, alszik az összes hangszóró is. Reggel, ahogy általában, elsőként dugta ki a fejét a sátorból. Nyoma sem volt a harmatnak és a hajnal hűvösének, aminek pedig illett volna. Idén itt felejtette magát a nyár a parton. Most nem bánta, bár a lelkiismerete a klímaváltozásról tartott kiselőadást. Séta és nézelődés. Az igazán "itt levés" az első reggelen kezdődött. Az este még csak a rég nem látott családtag vendégsége volt. Balinok raboltak. Nem kapkodott egyből a horgászbot után. Most nem kellett sietni, a lopott órák sürgetése nem is hiányzott, megszokásból sem sietett. Komótosan, lassan ha csak egy-két napig is. Soha nem látott alacsony a vízállás. Némi emelkedés - csökkenés volt ugyan éjjel, de az erőmű közelsége mellett ez elhanyagolható. Ö. is felébredt, már nem lehetett nem horgászni. Szemtelenül közel csapkodott a balin, hátha más is akad. Amolyan ímmel-ámmal. Helyi erő motorcsónakot tett a vízre. Begyakorolt mozdulatok voltak, gyors, ha nem is hangtalan. A többieket ez sem zavarta a horkolásban. Jó reggelt sms, talán egy rövid hogy vagytok beszélgetés. A nem elérhetők súlytalansága kezdődött, amikor kikapcsolta a mobilt. Valami a helyére kerül ilyenkor. A távolság távolság lesz, az idő idő, a várakozás várakozás, a vágyakozás vágyakozás. A hiány hiány. Súlya van ennek a súlytalanságnak, de legalább nem találkozhat a vonal két oldalán két tejesen össze nem illő élethelyzet. Valamit elrontott ez a telefon. Is. Lassú ébredezés, lassan reggeli, lassan csomagolás, lassan vízre szállás. 



Jackson Coosa megrakodva, idén már a sátrat is benyeli a kajak, de a fedélzet száraz, újabb piros pont, Drew Gregory. Az első etap Vízvárig. Szinte végig Horvátország. Vagy Kanada. Ottani természetfilmekben látni ilyet. Paduczóna, márnazóna, kavicspadok. Szélesen elterülő, ágakra, bogakra szakadozva folyik sebesen, a Dráva, sokszor zúgva, mint valami vadvíz, de azért kevés igazi vadsággal. A leghosszabb szakasz, 45 km, mégis olyan gyors a víz erre, hogy szinte észrevétlenül lehet teljesíteni. Horgászni, horgászni. Az első dobások még kicsit kapkodott. Vékony fonott, a körforgók ezt tekerhetik, bírja. Azokból kettes, hármas. Pontos dobás, milliméterre, kicsi visszatartás a gyors vízen. Ennyi a tudomány. 





Egyből feltűnt neki a legyezés hatékonysága. Szinte minden dobásra és kitekerésre, amit pergető bottal elkövetett, négy jól elhelyezett és felkínált kísérlet jutott a  legyező bottal. Valószínűleg érteni is kell hozzá, de B. olyan könnyed, hogy a világ legtermészetesebb és egyszerűbb dolgának látszik. Egészen az első suta próbálkozásig, amit egyszer később egy homokpadon volt alkalma elszenvedni. 



Megállók a Dráva közepén. Játék és hűtés. Petanque és fürdés. "Legyezve" csak B. tudta hűteni magát, őt nehezebb volt a golyókra bírni. Hirtelen a kövek, a kavicsok világítani kezdtek az árnyékban. Varázslat. Az éjszakai csillagos égre került. Ez tényleg egy másik világ. És nem a túl, bár bizonyos értelemben... Vagy Peter Gabriel lámpás zakója a Sledgehammerből. 


Mindegy. A színpad is egy be nem teljesült álom. Nincs reklamáció. A korábbi években itt nem volt halbőség, csak bőséges próbálkozás. Most, ha nem is azonnal, kiderült a vacsora meglesz. Több is. 




Olyan alacsony volt a víz, hogy a táborhelyre csak alulról lehetett bemenni, ahonnan máskor, a sodrás miatt életveszély, félnapos munka, ha az ember elvéti és nem veszi észre időben a táborhoz vezető bejáratot.. Szerencsére a vízvári sztár és celeb Feri, a giga süllők horgásza és verebektől született papagájok krónikása nem szagolta ki az érkezésüket. Halpucolás, sátorállítás, vacsora, tűz. Nem kell több az élethez. Már nem kívánkozott, évek óta, felsétálni a falukba, a kocsmákba. Nem rejtettek titkot és lehetőséget sem. Nem hiányoztak újabb történetek. Fáradtság, csillagok, sötét, pattogó tűz. Csobogás. Ha minden nap tudná ezeket.... 





Erre az egy éjszakára jósoltak rossz időt, de valahogy pont a szélére kerültek jobbról is, balról is, Néhány csepp eső, némi fuvallat. Valaki megkönyörült. Vízvár - Barcs. Ez már nem az a gyorsan teljesíthető szakasz, pedig kilométerekkel rövidebb. Sőt a Barcs előtti utolsó rész kínszenvedés tud lenni, ha ......Ha az ember határt sért, és Kriznicán egy kicsit szomszédol. Megint az első aki talpon van, persze az első aki elalszik is. Kiment ugyan a kövezésre horgászni, de hamar a kajak mellett döntött. 



A mellékág apró domolykók és sügérek seregével ajándékozta meg. Lebegés. A második reggel már teljesen indián. Közel a Mennyország. 







Mindenki elindult, és hamarosan a heresznyei magas-part előtt csorogtak, ami a Dráva túrát reklámozó kiadványok állandó témája, apró kenuval az előtérben, és tényleg lenyűgöző. És fürdés, és petanque, és domolykók, és balinok, és domolykók és balinok, és fürdés. A folyó hol lassú és széles, és elterül és ágakra szakad, hol zúgva ront kidőlt fáknak, örvénylik, köveken törik, hol sekély, amit iszonyatos törés követ. A Dráva ezen a szakaszon már nem egy meggondolatlan kamasz, mint előtte nap, de fiatalos a lendület. Nem tud megöregedni, előbb éri el a Dunát. Néha lemaradva magányosan, horgászott, evezett. A többiek kenuban gyorsabban haladtak, mivel a kormányos azért állandó munkában. Motorosok haladtak el mellettük, közös magyar - horvát hivatalos találkozónak látszik. Ej, ha egy DDKÖVIZIG-es pólója lehetett volna. Mindjárt lenne respekt, akármerre néz. Kikötöttek a szervek. 







Lehet, hogy a Kriznicai terveknek lőttek. Elhúztak végül, irány Zsejkó kocsmája. Sör, pelinkovác. Sajnos a válság ide is elért, ahol még rendszám sincs az autókon. A boltot bezárták hónapokkal ezelőtt, nem tudtak napoletankát venni a Kras-tól. Hogyan lehet egy nápolyi ennyivel finomabb?! (Csak hogy mindenki érezze a mélységét a túrán felmerülő problémáknak.) Barcsra, a legcivilizáltabb, ezáltal általa legkevésbé kedvelt táborhelyre gyönyörű naplementében érkeztek. A szabad strand új épületében csak az első évben működött a bojler, aztán vízköves lett.(folyt. köv.?)







10 megjegyzés :

Korvin ST írta...

Igen igen! Folyt köv, pls!
Nagyon jó. Már kétszer olvastam el. Írjál még.

Szigetközi Csónakos Pecás írta...

Nézem a képeket olvasom a szöveget és a torkomban dobog a szívem!A folyó csodálatos, az írás nagyszerű!

kisgyerekhorgasz írta...

áááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá...vízre akarok már jutni...áááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá

dejóírás, dejóélmény, dejóhangulat...

még-még-még!

dragonfisher írta...

Ki kellett raknom vördbe megformázni. Apró is, a fekete háteret sem szeretem, de majd új szemüveggel. :) Szép, melankolikus hangulatú, mint sok írásod. Szeretem. A tőmondataidat is. Ott voltam. Lélekben...

kisgyerekhorgasz írta...

CTRL+egér görgetés
(mindegyik böngésző növel / csökkent a betűtípusain)

Atyafi írta...

Erre már nagyon vártam!
:-)
A Dráva az utolsó mentsvár!
Nagyon szerencsések vagyunk, hogy a közelünkben van.
Jó írás!
Üdv!

kenus írta...

KöszönömUrakjólesiknagyonköszönöm

Hernyák Aurél horgászblogja írta...

Nagyon tetszett a stílusa, átjött a peca hangulata, köszönöm az élményt... :)

Lalyos írta...

A 2016-os "újramegélés" reményében, nosztalgiai okokból újraolvastam! Tőled idézve: "Zseniális!"

Tóth Gyuri írta...

Mintha nem is én, tényleg jó