Édes szőlő

Kezdem mindjárt a végén. Horgászni voltam a Dráván tegnap. Nem fogtam semmit. Pedig halat fogni jó. Azt nem írhatom, hogy ezért kezdtem el horgászni, mert akkor még nem tudtam milyen az, amikor a zsinór végén érzem. Hogy ott van a hal. Sőt. Pergetéssel kezdtem, épp ezen a folyón, pont télen, és nem adta magát könnyen. Megvárakoztatott. Az első alkalom viszont.... Szóval halat fogni jó. Nagyon-nagyon. A vágytól vezérelve találom magam a parton újra és újra. Vajon csalódás-e haltalan, vajon csak sovány vigasz, amikor azt mondom szép nap volt? Ezen gondolkodtam az autóban hazafelé. Be tudlak-e, tudom-e csapni engem-magam, érezhetek-e elégedettséget a hiány helyett? Persze a válasz a nyelvemen. Már a kezdeteknél is tetten érhető volt valami más is, a kíváncsiság, a felfedezés öröme, vonzódás a természethez. Nem csak a halat vártam. Ha biztosra akartam volna menni tegnap, nem a Drávát választom télen, nappal, kajakból. Én ennyire még nem ismerem, nem járok annyit. Horgászt is egyetlen egyet láttam nyolc kilométeren. Szóval nem csak a hal.

Katt a címre >>

Amikor ellököm magamat a parttól, egy léghajó emelkedik el a földtől. A ritmusos evezés tolja a vidám hormonokat az agyamba. A testem ficánkol a kellemes munkától. Tervek elhatározások? Felejtős. Felejtés. Belefelejtés. És ami körbevesz. Ebbe most nem mennék. Közhelyekbe. Merthogy ezt nem fogom tudni én itt megfogalmazni, úgy, hogy értsd. Hogy ott legyél. Hogy átérezd. Az őzeket ahogy isznak. A napot, ahogy játszik. A mérhetetlen homokpadokat, amiken embernek nyoma sincs. Lábnyoma. Mása van néha. Sajnos. Szóval nem csak a hal. 

A képek többet mutatnak. Nem sokkal. Se írni se fényképezni nem tudom. Szerencsére. 

Oda kell menned.

Az igazsághoz tartozik. Amikor olvastam Atyafinál, nem nagyon izgatott fel. Vannak nálam jobb, lelkesebb, hitelesebb balin-vadászok. Nem rohantam a partra. Tegnap viszont ott motoszkált végig, hátul valahol. Kicsit a tarkóm felett. Csak éppen hogy ott lebegett. Ha most fognék egyet, akkor............