Valami Amerika

Nem jól indult a vasárnapi peca. Pakolás közben motorzajra lettem figyelmes, és megérkezett. Kint állt a terepjáró és a tréler. Nemsokára autóval család női tagjai is befutottak. Lehetne élcelődni, nem tisztem itt, ismeretlenekkel különösen. Horgászcucc ki, napszemcsi fel, kezdődhet a fíling, amiért már érdemes.  Horgászcélú engedéllyel veretés a Dráván. Nemsokára egy másik motorcsónak is befutott. Apró karbantartás, tovább. Végre én is vízhez jutottam, bár alig kaptam levegőt.

katt a címre

Örömöm kérész életű. Megint közeledett egy motoros, befejezték a horgászatot, a karbantartott pedig két kört tett még, azaz négyszer húzott el mellettem. Tátogtam, mint az a bizonyos balin. Figyelmesek voltak, de ez sem tudta a felháborodásomat csillapítani. Később kiderült, hogy a motorcsónakkal a Dráván című turistacsalogató előadásnak (és valószínűleg zsebpénz keresésnek) vagyok a szenvedő alanya.

Tombol a nyár, Harkány közel és tele, van a nyaraló közönségen még bőr amit lehúzva színesíthetjük a kikapcsolódásukat. Motorcsónakról meglesni az érintetlen természetet. Önmagában abszurd. Harcolni ez ellen a végsőkig! Egy-két horgász a ladikjával és néhány lóerős motorjával nem zavar, bár nem Isten ellen való, hogy kajakozzon mindenki, elvégre a Nemzet Parkja. Annak viszont máshol megvan a helye, - persze ott sem biztos, hogy osztatlan az öröm - hogy nagy teljesítményű, nagy testű, dévid hásszelhófok cirkáljanak. (Leszámítva a szerveket.)  A Duna emiatt már sokszor elviselhetetlen. Erősödő motorzaj, elviselhetetlen motorzaj, hullámok alattam, a partot verik a hullámok, pont ahol horgásznék, benzinbűz, halkuló motorzaj, a mederben lötyögő víz, a benzin szaga még mindig, és még most is tart. ÁÁÁÁÁÁ!!!!!

Nem hagytam, hogy a rövidre szabott délutánomat teljesen tönkre tegyék. Eveztem keményen, csillapítani a háborgást, szemléltem csendesen, megtalálni a nyugalmat. Ígértem a halaknak, hogy ezen változtatni fogunk. Remélem nem vagyok egyedül.







Megjegyzések

Ayafi üzenete…
A múltkori bejegyzésemről én is írtam erről. Semmi bajom azokkal a motorcsónakokkal, akik A-ból-B-be tartanak szépen komótosan, de amikor azt látom, hogy pusztán a sebesség élvezetéből szelik a habokat, akkor be tudnék hugggyozni. 50 éves óvodások. Bár azok nem ilyen primkók. Szóval ahogy írtad is... A motorcsónak elhaladása után elbasszák a vizet. Hullámok keletkeznek, amikor a parton nagyon is érezhetőek. Aztán a partot ért hullámok visszaverődnek és minden kezdődik előlről kb. negyed órán keresztül. Mire minden visszaáll az eredeti mederbe jön még egy kört az isten barma. Múltkor fizetős vendégeket vittek le a kormoránok fészkelőhelyéig 10 percenként. Szánom őket és csak azt sajnálom, hogy az én "Das Boot"-om nem tudja azt, mint az a hajó, amiről a nevét kapta. :-O Akkor lenne ne mulass! Pedantéria honolna Dráván!
Tóth Gyuri üzenete…
A Dráva szerencsére megmaradt úgy ahogy. Így is több sebből vérzik (Dubrava, holtágak helyzete stb.)Az emberiségnek a jachtos fejlődési fokát át kéne ugrani, egyszerűen kihagyni. Lehetne egyből a megőrzésre koncentrálni. Nem kell ehhez teljesen lenullázni a folyót. Biztos megvannak az elfogadható kompromisszumok. Pl. a lóerők korlátozása. Egy 9 lovas ladik, amelyik azért halad, nem egy csajozós jármű. Horgászni pedig tökéletes. Nem gondolom, hogy az Ormánságot a Baylinerek húzzák ki az árnyékszékről.
Névtelen üzenete…
Most látom csak, hogy milyen szigorú a forgatható ülés a csónyak orrán!!! :-O
Azért még mindig jóérzéssel tölt el, hogy a motorcsónyakvezetés nem egyenlő a halfogás tudományával. :-O
Tóth Gyuri üzenete…
Egy dévért fogott állítólag, a család kérdésére. Ezt nem is értettem....
Korvin ST üzenete…
Balatonszemes, kikötő: a vízben egy hattttalmas motoros hajó. Két emeletes, óriási darab. Árboc, vitorla egy szál se, és szűk körű ismereteim szerint ilyen méretben elektromos hajtású hajó nincsen. Úgy tűnik ma is vannak egyenlőbbek.
Névtelen üzenete…
szombaton Kölked is tele volt, mint a déli busz...Vagy 20 autó volt az ártéren.
Tóth Gyuri üzenete…
Lassan újra eljönnek a nyugodt napok, remélem.
Mindig akad aki kibújhat. A Balatonon így is csoda, hogy még nem győzött a motoros lobby. Nagyon erős a nyomás. És a kevés turistára megoldást jelenthet - mondják. Nyomós érv, csak nem igaz. Reméljük a legjobbakat.

Népszerű bejegyzések