A tücsök és a hangya

Megbolondultam, jelentem. Csak a Dráva jár az eszemben. Ha ez így folytatódik, nehéz tél elé nézek. Mindig csak hegedülnék, vagyis horgásznék, tücsök módjára. Ma sem bírtam ki. Délután levágtattam.

Katt a címre

Minden balul sült el. Az idő nagy részét a kettes Mepps begyűjtésével töltöttem. Fáról, bokorról, kövek közül. A legígéretesebb helyeken dobtam lyukat, és csörtettem, a halakat végleg elüldözve, műcsalit menteni. És nem veszítettem el. Minden alkalommal kettő-három ugrik, most nem. Felfoghatom edzésnek. Hogyan szabadítsunk különböző helyzetekben. Az első kép. Nem indult el a körforgó, csak bucskázott, és egy hatalmas rávágás. Mellé.

Aztán apró csipkedések és egy lemaradt domolykó, után egy kisebbet meg is fogtam. További kálvária, és irány vissza. Belehúztam, jól esett az evezés. Nem is nagyon próbálkoztam. Csak a vége előtt. Egy dobás, iszonyatos robbanás. Aztán csend. Lazán tekertem kifelé. Elment. Mielőtt a kajakhoz ért volna, hirtelen megindult. Egy csodás balin. Alig tértem magamhoz, mindenem remegett. Kicsit mélyre nyelte a Mepp-szet, igyekeztem. Remélem azóta minden ok vele. A balin sem szereti a hosszas "törődést".



Innen már csak révetegen eveztem. Elértem a Szabolcsi kikötőt, és pakoltam komótosan. Szerencsére változik a világ, gondoltam. Remélem a történetnek a Hajnóczy Péter féle változata jön be nekem. (Persze nagyon is bejön.) Már amennyiben én vagyok a tücsök....
A mesének vége, aludjatok jól, jó éjszakát gyerekek.


9 megjegyzés :

Névtelen írta...

csodás balin bácsi! a dráva ma estére az egekben! :_(

Névtelen írta...

Bakker micsoda képet vágsz a fárasztás közben!!! Mint egy kéjgyilkos!!! :-O :-O :-O
Áhááháááá!

kenus írta...

Köszönöm ("a csodás balint"). Még ki is kellett vágnom bizonyos részeket. És tényleg kéj volt....Maga a tökély
Már ereszkedik feljebb, de elég elkeserítő.

Névtelen írta...

Gyerek ilyen ábrázattal még nem csomagolt ki ajándékot a fa alatt sem!! :-O

kenus írta...

Másfél órás evezés után vagyok, boldogan, hogy közel a híd, ijedten, a robbanás szerű kapástól, és az egekben, a balin mérete láttán. Hogyan nézzek?

Névtelen írta...

Komolyan, összehúzott szájjal! :-O

Névtelen írta...

Komolyan, összehúzott szájjal! :-O

Don írta...

Nagy jó kis irás,és szép balin! A video is remek!Grt!

Don írta...

Nagyon jó kis írás,és szép balin! A video is remek!