Újra a fedélzeten

Az egy hetes balatoni családi nyaralás Szigligeten alkalmasnak látszott némi kajakos szórakozásra is. Három hajnal lett belőle. A kikötőtől ötszáz méterre volt a szállásunk, így az össze és felszerelt kajakot csak levontattam és irány a tenger. Gyönyörűen giccses napfelkelték háttérben a Badacsonnyal. Méltó díszlet az újrakezdéshez.

katt a címre

Természetesen a horgászbotok mögöttem várakoztak. A műcsalik alattam. Kipróbáltam a Jackson Coosa-t. Balatoni balinok, olvastam a naptáramban, a nyaraláson feladatai rovatban. Eleveztem a naponta látogatott strand előtt, és már hallottam -láttam, ahogy kergetik az aprónépet. Kicsit zavarban ültem, bottal a kezemben ezen a nagy vízen. A nád előtti keszegezés, pontyozás után, amit korábban kajakból próbálgattam, hirtelen nem is tudtam, hova dobjak.

Nagyon aktív rablások körülöttem. A nádas előtt, beljebb és a nyílt vízen is robbanások a hajnali derengésben (jól hangzik, de már elég világos volt, a nap még nem kelt fel.) A folyón, apróbb vizeken sejteni, tudni merre tanyáznak, de itt.... Persze valahol a rablás közelében. Dobáltam, dobáltam, cserélgettem a műcsalikat, dobáltam, eveztem, dobáltam, cseréltem.

Feltámadt a szél, nem szegte a balinok harapós kedvét, az enyémet sem, bár elszántságom csökkent, teljesen belemerültem a tájba, tudatlan madár módjára, és csak ringtam, ringtam, ahogy korábban álmodtam.

Hal végül nem akadt. A következő napokon sem. Sőt a többi reggelen már rablás is alig. Csalódott mégsem voltam. Terveztem, felhívom Gampel Istvánt, a keszthelyi horgászboltost és botépítő mestert, vagy fordítva, de mindenképp készséges és hozzám a fajtámhoz közelálló kereső horgászt (mondanám barát), mondja meg a tuttit, de a száma nem volt nálam. Nem volt ennyire fontos. Persze az adrenalin szökkenése rávágásnál semmihez sem fogható, de széles mosollyal szálltam ki minden alkalommal hét óra körül a kajakból, amikor a nyaralók nagy része még mélyen álmában, és megint lemaradt valamiről. A helyi vagy rendszeresen itt üdülő öregek tudtak kezdeni valamit az időponttal, kihasználva hogy a strand hét előtt nyitva és ingyenes, és üres, és nyugodt a táj, mintha nem is a Balaton és a legforróbb júliusi zsezsgés lenne, és úszkáltak önfeledten.  Meg persze horgászok, de csak a legelszántabb fajta. A család is csak ébredezett. Szinte észre sem vették, hogy megint átléptem a határt.

Az utolsó (előtti) reggelen feleveztem a Tapolca patakba. Hajdanán pisztrángot is lehetett erre fogni, az áramlás megindult, amióta a bányában nem folyik el a karsztvíz, gyönyörű áttetsző. Az időm sajnos most kevés volt, horgászathoz a motiváció is.

Balaton. Főszezon. Ahogy elhagytam a partot, sikerült magam mögött hagyni a  zajongást. Igaz hajnal volt. Nappal a víz is forgalmasabb, de elég nagy még. Saját bőrömön is megtapasztalhattam, mennyire tarthatatlan a Balatonon a viharjelzésekkel felállított korlát. Olyan gyakorlatilag nincs, hogy valamilyen jelzés ne lenne. Állítólag a tragikus budapesti augusztus 20.-a óta van ez az áldatlan helyzet. Aki nem idevalósiként horgászatra adja a fejét, amúgy sincs könnyű helyzetben. A vége felé a viharjelzés volt az első, amit néztem, nehogy a parton derüljön ki, hogy nem szállhatok vízre.