A horgony, lehorgonyzás



Minden vízen járó horgásznak előbb-utóbb felmerül az igénye az iránt hogy valamilyen módon rögzítse hajóját akár folyón, akár egy tó közepén, vagy a part menti nádas előtt. A kajakosnak ugyanazok a lehetőségei, mint általában a csónakos horgászoknak, de azért itt felmerülnek bizonyos kérdések.
Én a kajakkal együtt kaptam egy 1,5 kg-os kapás horgonyt, 8 méteres kötélen. A kötél sekélyebb tavakon, Balatonon még működött, de rövidnek bizonyult a Dráván, így egy 25 méteresre cseréltem a napokban. (Horgony ár, az első nem kutattam.)

1,5 kg-os horgony, 25 m kötél (a sörrel mindig lebukok)
 A kajakban nem állunk fel könnyedén, és sétálunk, mint egy csónakban ezért szükségünk lesz a "szakirodalomban" anchor trolley-nak nevezett horgony kocsira. Ennek a lényege az, hogy egy gyűrű segítségével a horgony kötél a kajak orrába vagy farához húzható így beállítva a hajót a szélbe, hullámba, sodrásba. A horgász leengedi a horgony maga mellett, a kötelet viszont oda állítja ahova szeretné, és a végét szintén maga mellett rögzíti.

Én nem szeretem megfurkálni a kajakot, ha nem szükséges. Megkerestem a helyet a csigáknak, az első és hátsó rögzítő gumik helyére fűztem be őket. A fém gyűrű nem volt a legjobb választás, sodrásban néha berezonál a kötél, és csapkodja a kajak oldalát. Sajnos nem olyan hangja van, mint egy kuttyogatónak, nem valószínű, hogy valamilyen halfaj bukik rá. Karabinert naivan azért tettem, hogy a kötelet leszerelem, ha nem használom, de persze a csigán nem tudom átfűzni, felesleges, újabb hangforrás (, és lustaságból egy több mint egy éve még mindig ugyanott). Vannak, akiknél csak a kajak farához fut a "kocsi", de különösen folyóvízen, igény merül fel arra, hogy az árral szemben le tudjunk horgonyozni. Ott az orrhoz kell vezetni a horgonykötelet. 

Elöl
Hátul
A "zajos" gyűrű
Az interneten ezer megoldást találtok a felszerelésre. A horgony és a kötél tárolását meg kell szervezni a kajakban. Én magam előtt legumiztam még a rövidebb zsinórral, de legutóbb elszabadult a pokol. Útba volt a lábam, a használaton kívüli műcsalik beleakadtak a kötélbe, a gubanctól sem voltam messze. Át kell gondolnom a jövőben. Valószínű az üléstámla mögött van elegendő hely a zsinórnak.

Üzemben
A nagy horgászoknak, akik nagy halakat fognak, szükségük lehet még egy horgony bójára. Ez arra szolgál, hogy ha a nagyhal a horgon, már nincs idő felszedni a horgonyt, a kötelet egyszerűen a vízbe dobják, és később megkeresik a bóját, és begyűjtik a vasmacskát.
A horgony használat egyik nehézsége, amikor perget a horgász és elakad, nem tud azonnal a műcsali megsegítésére evezni, hanem be kell csörlőzni előbb a vasdarabot, ügyelve, hogy a sodrással csorgó kajakból ne essen ki a bot, vagy ne szakadjon a zsinór. Macera.
Elakad a horgony. Velem még nem fordult elő, de láttam egy elmés megoldást, így felkészülten várom az alkalmat. A horgony szárát és az alját feszesen összekötöttem egy zsinórral, a horgonykötelet egy karabinerrel ehhez rögzítettem, hogy csúszkálni tudjon rajta.


Fent a kötél
Lent a kötél
Elakadás esetén , a horgonyon túlevezve, a kötél lecsúszik, és az aljánál emeli meg a horgonyt. Az elgondolás jó, remélem működik is. Végül a horgony kötés.

Horgonyoz
Szabadít





Megjegyzések

Korvin ST üzenete…
Pont most vettem egy kicsi, négy-kapás horgonyt. Nem tudtam, hogy kell felkötni egy ilyen kicsi darabot. Szóval ez most nekem nagyon aktuális volt. Köszönet.
Korvin ST üzenete…
Ja még egy: itt (vizonal.hu) lehet kapni több méretben.
Postáznak is. Szimpatikus, jó kedélyű csapat..
Nekem 0,75 kg-os van. Kicsi - nem kicsi?...nem tudom.
Névtelen üzenete…
Szerintem folyóvízre kicsi. Én 2,5 kilósat vettem, mert nagynak találtam a 3 és feleset. Ez már könnyen kezelhető, de még ez is néha megcsúszik a homokban és combos sodrásban ki is tud mozdulni.
Gyuri, a köteled túl vastag! Az enyém azt hiszem 3 mm-es, de még az is búg és olyan hasa lesz sodrásban, hogy öröm nézni. :-O
A kötelet én egy fél literes pillepalackra tekertem fel, ami egyben bója is. A cucc a hátam mögött figyel. Borulás esetén szar dolog ha a horgony először kétszer a lábunkon tekeredik át. :-O
Nálam így néz ki... Nagyítsatok a képre! Jövő héten csinálok videót a működéséről és feldobom. Görbüljön és ne a kajak!!!!
http://atyafipeca.files.wordpress.com/2011/03/panorama-16.jpg
Tóth Gyuri üzenete…
A vastagságot illetően igazad van, a szakirodalom, fórumok általában 4mm vastag kötelet írnak, és 1,5 kg-os horgonyt. Vékonyabb kötél kisebb helyen elfér és egyébként elégséges. Nekem megnyugtató a vastag, és jobban érzem a kezemben, de térfogatra.......
Névtelen üzenete…
Nem tudom Korvin barátunk mire specializálódott a Balatonon, de szerintem oda teljesen elképzelhetetlen a kis horgony. Gyerekkoromban Márián volt nyaralónk, sokat jártunk nádba és rengeteget süllőztünk. A lényeg ott a hullámzáson van és nem a sodráson. Sodrásban a lehorgonyzás után minimális erő kell, hogy egy áramvonalas kajakot helyben tartson. A hullámzás (nem feltétlen tarajos)csúnya erőkre képes. Mi egy kétszemélyes kis csónakot használtunk és 15 kilós horgonyokat eresztettünk le. Igaz nem kapás horgonyok voltak, de már közepes hullámzásban is kimozdultak. Tarajos hullámokban pedig a 20 kilós betonkockák is felmondták a szolgálatot. Szóval adva van egy levegővel kitöltött test, ami fél métereket ugrál fel,s alá. Balatonon pedig már mérsékelt északi szélben is jönnek a zsivány hullámok. Szerintem a minimum oda 2,5 kilós horgony. Egyébként teljesen kezelhető az a méret és megnyugtató, hogy megtart.
Tóth Gyuri üzenete…
A kajakos horgászok általában a tengeren "működnek", erre írják az 1,5kg 4mm. Gondolom ott is van hullám. Két magyar oldalt találtam táblázattal, nem kajakra gondoltak.
http://www.amatorhajoepito.hu/horgonykalkulator
http://porthole.hu/horizont/biztos-pont-a-horgony-3801/
Névtelen üzenete…
http://www.haldorado.hu/articles.php?articleid=1399
Korvin ST üzenete…
Úgy nézem, hogy ebből egy nagyobb (2,5) horgonyra cserélés lesz.
Köszi a tanácsokat. Megfogadom.

A Balatoni horgonyzásban nincs tapasztalatom, de ha jól tudom, akkor az előtétlánc a megoldás. A hullámok erejét jól lehet tompítani egy jó 3-5m hosszú lánc emelgetésére fordított munkával.
Korvin ST üzenete…
Nem olvastam a rendeletet, de egy cikkben azt írják, hogy: "...KöViM rendelet a hazai csónakokhoz 8 mm-es kikötő kötelet ír elő..."
Tóth Gyuri üzenete…
A hajózási szabályzat alapján a horgászkajakot vízi sporteszköz kategóriába sorolom, aminek az alapfelszereltségét a hajózási hatóság a típusjóváhagyáskor, vagy üzembe helyezéskor állapítja meg. Na ilyen nincs. Marad a csónakra vonatkozó, fenntartásokkal. Mentőmellény, evező, kikötő kötél (5fm), Fehér lámpa, 1 l merőedény vagy szivacs. Ennyi, ami ránk vonatkozhat.
Citromnn üzenete…
megint átolvastam ezt a hasznos kis bejegyzést, meg a kommenteket...főleg a horgonykötél térfogata aggasztó.
folyón még nem horgonyoztam, de én nem szeretnék kapás horgonyt, hanem simán egy bazinagy vasgyűrű-re gondoltam. 2-4kg közöttit. Mit szóltok hozzá?

A vastag kötél a kezelhetőség miatt szerintem nagyon hasznos (nem vágja a kezet), viszont sok vizet visz be a fedélzetre (ez meg hidegben rossz) Ráadásul ha állóvizen horgászok, akkor lehet az is, hogy milyen szögben áll a horgony (hogy a szél miatt mekkora körben kavircoljak állásomban), emiatt a beérő kötél hosszát egyelőre a talpammal rögzítem


Ráadásul ez a kajak testéhez hozzásimuló gyűrű nagyon zajos
Tóth Gyuri üzenete…
Folyón szerintem kell valami ami megakad, a gyűrű azt gondolom nem tart meg erős sodrásban, kemény talajon. Egyébként igen.

Egy másfeles horgony nem annyira nehéz, hogy vágjon a kötél. Teljesen mozdulatlanra, csak két helyen rögzítve lehet lehorgonyozni. (Atyafi haldós linkje.)

Műanyag gyűrű kevéssé kopog. Lehorgonyzott megfeszített állapotban, ha nem mozog a kajak, általában nem ér a testhez.
kisgyerek9 üzenete…
másfeles horgony elég? mert akkor tényleg nem kell 8-as kötél hozzá, sőtt...ahogy talán Atyafi mondta, lehet elég a 3-as is.

Köszi a tippeket.

Ma megint Pecsersee, aztán sokáig semmi nem lesz, majd talán május 1-i hétvégén valami
kayak fishing üzenete…
Sziasztok! Hol tudnék venni anchor trolley -t?
Tóth Gyuri üzenete…
Nem ismerem a kajakod, de tudsz építeni magadnak könnyen, felesleges rendelned. (Külföldi oldalakon találsz rengeteg helyen.) Magyarországon nem tart senki készleten szerintem.
http://www.austinkayak.com/products/1294/ACK-Anchor-Trolley-Kit.html.

Népszerű bejegyzések