Balaton Marathon

Beszámolók következnek. Korábban történtek. Akltualitásukat vesztették. Mégis......
 
Még mindig izgatnak a kihívások. Leszokhatnék erről is. A Mountex (sajnos nem szponzorálnak) honlapján észrevettem a hirdetését a versenynek. Még ideológiát is eszkábáltam hozzá az evezős film fesztivál kapcsán. Erről később. (Korábban megvolt.) Nagy mellénnyel az 50 kilométert terveztem, de győzött (hát a józan eszem az biztos nem), vagy inkább megijedt valami bennem.

A mezőny

Két naposra tervezték a versenyt, hogy valamelyik nap el tudják indítani.Az időjárás könnyen közbeszól. A másodikon indult.

Még erőm teljében
Rajt után egyből észrevettem, amit a parton egy segítőkész tengeri kajakos  már megjegyzett, ezzel - mármint a kajakommal, és általában a sitontop-okkal, kemény lesz. Kemény lett. Az elején még istenes volt, nem hittem, hogy ennyire lassú vagyok, és próbáltam lépést tartani túra kenukkal, és a nálam negyven évvel idősebbekkel. (Minden tiszteletem.) Az első fordulóig ment. Még könnyű csevegést is folytattam - hihetetlen erőfeszítés árán, csak ne látsszon mennyire kínlódok. Egy idő után már csak a túlélés foglalkoztatott. A szél feltámadt, hatalmas hullámok, sikerült tovább lassulni. Alig tudtam megközelíteni a bóját a chipemmel, ami igazolta a teljesítést. Végül beértem. 4:19:48 kategória 17, abszolút 33. Ez is úgy, hogy nem mindenki blokkolt minden bójánál.

Célba érkezés

A verseny szervezése profi. Ajánlom mindenkinek, sőt újabb más kihívások is jövőre. A verseny honlapja  Bár szeretem, nem nagyon hiányzik az AC/DC bömbőlve reggel hatkor, miközben gyönyörű a napfelkelte, de ez valószínűleg csak az én bajom. És el nem tudom képzelni miért nem túráztunk még a Balatonon kenuval, kajakkal. Gyönyörű.



Nincsenek megjegyzések :