Rinya-patak, Babócsa

Két nap sem kellett és egy métert emelkedett a Dráva. Pont oda terveztem a kajakot már fejben,  és .... Emiatt kicsit csüggedten nézegettem a térképet és a lehetőségeimet. Már nagyon mentem volna. A délelőtt elúszott maradt fél nap. Az Ó-Drávai kiruccanás alkalmával találkoztam a Rinya-patakkal, szegről-végről, gondoltam belekóstolok, és ha megtetszik több időt is rászánok majd valamikor. Nagy terveim tehát nem voltak. Kicsit utána néztem a neten, túl sok mindent nem találtam. Annyit mindenesetre igen, hogy horgásszák, Bakháza büszke rá, mint horgászvízre, és egy-két ígéretes képet.

Katt a címre

 

Babócsa előtt keresztezi a közút a Rinyát, itt terveztem a vízre szállást. Szinte az első, amit megláttam, horgászok voltak. Jó hír, rossz hír. Szerencsére a patak melletti földút járhatónak tűnt, elindultam le, a Dráva felé autóval. Néha megnéztem a vizet, tetszett, de újra és újra horgászták is. Egy patakban nem túl előnyös a sporttársak előtt elevezni. Mentem egy-két-három kilométert is, mire alkalmas helyet találtam, és nem láttam a bozótba döntött kerékpárt. Remélhetőleg most már mindentől, és mindenkitől távol.

Eddig a pillanatig mindig kapkodok, rohanok. Amikor a kajakba beülök, akkor eltűnik az idő. Beolvadok, beszippant, leegyszerűsödik. Nem baj, ha bénázok, ha nem fogok, ha esik, ha fúj, persze jobb ha süt, és most másfél hét után először azt is. Itt vagyok a lassúságban. Dobálgatok, rávágások, aprócska halacskák. Jó. Sodródok, van sodrás, ígéretesebb helyekre vissza. Erősödő zúgás. Valamikor híd állt itt.

Hát, ez is egy lehetőség. Szinte vadvíz. Veszélyek nélkül. A zúgón túljutva azért sikerül addig-addig, amíg csak beleesek a vízbe. Sebaj. Ma a sügérekhez van szerencsém.

A legnagyobb nem volt modellkedős kedvében. Egészen belefeledkezek ebbe a helybe. Nézem ahogy az apró vörös úszójú sihederek, (domolykó, jász kölykök?) követik, csipkedik a műcsalit. Ekkora domik, már enni szoktak. Vagy csak nevetnek, ismerik már a dörgést.

Valahogy észreveszem, hogy mégiscsak indulni kell. (Lehet a mobil. Vehetném már a bátorságot...) Közben azért kerékpáron páran csodálkozva elhaladtak emellett a kajakos ufó mellett. Van erre forgalom.

Elköszönök a homokpadtól, és a zúgón gyalogosan vontatva a kajakot, irány Darány. Most épp útba is esik hazafelé. Még újra meghorgászom az idefelé kapós helyeket, és pakolás. Már komótosan.

Minden hét legalább adjon ennyit. Minden patak legalább adjon ennyit. Elköszöntem. Viszontlátásra. Van még dolgom erre. 

Hazafelé eszembe ötlött valami. Utazok 140 kilométert. Autóval. Nem valami környezetbarát. Az kb. 10 liter benzin, durván 4000,- Ft. Nem valami pénztárca barát. A lelkiismeretem gyakran háborog, hogy a szenvedélyem plusz teher a környezetre és a környezetemre, de....  Ez a levegőm, ez a benzinem, ez a bio-etanolom. És sajnos nem élek meg abból ha levegőt veszek. Még.

(P.S.: Hazafelé én is láttam két ufót,. Ezen a képen vannak elrejtve. Sehol egy hegy, hogy kerültek ezek ide?! Valaki biztos tudja a választ. Nem akarok ujjal mutogatni.)